És a végére már csak ketten maradtak játékban: a selejtező és az eddigi három forduló után csak a két legnépszerűbb erdélyi magyar személyiség maradt talpon: Benedek Elek és Márton Áron, közülük fog kikerülni a Box Populi 2. győztese. A lájkokat október 29-e, vasárnap 20 óráig várjuk, az eddig az időpontig leadott szavaztok számítanak érvényesnek. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű közülük választani, és biztosak vagyunk benne, hogy nagyon szoros lesz a verseny. Most kiderül, hogy olvasóink szerint ki a legnépszerűbb erdélyi magyar!
„A nagy mesemondó” a selejtező után a negyedik helyről indult, az elődöntőben pedig a játékunk eddigi legnépszerűbb jelöltjével, Kós Károllyal kellett szembenéznie, de sikerült megfordítani a trendet, és kiejtenie a versenyből a hírneves építészt is. Most pedig egy lépésre van attól, hogy ő legyen a legnépszerűbb erdélyi magyar.
Benedek Elek örökségének elsősorban egy vonulatára hívnám fel a figyelmet: pályája kezdetétől nagyon tudatosan fordult a gyermek és a nép felé. Képviselőházi szűzbeszédétől, amely a jó gyermek- és ifjúsági könyvek kiadásának támogatásáról szólt, a Magyar mese- és mondavilágon át minden alkotását egyetlen cél szolgálatába állította: a jobbágyfelszabadítás óta rohamosan háttérbe szoruló hagyományos falusi és a városi polgári műveltség értékeinek egymást termékenyítő hatásában vélte megtalálni a korszerű magyar műveltség forrását. Nem egyszerre, fokozatosan jött rá, hogy kár parlagon hagynia népmesei tudását, mesélőkészségét, s az élőbeszéd fordulataival fokozatosan, de nagyon eredményesen egységesítette, magyarosította, vagy ha úgy tetszik, egyenesen székelyesítette a 19-20. század fordulójára a köznyelvet.
Miért tartom fontosnak ma is kézbe venni Benedek Elek írásait, intő szavára figyelni? Sokat és mégis nagyon keveset változott a világ az elmúlt száz év alatt. Ha csak arra gondolunk, hogy a történelem zsákutcába kényszerítette nemcsak szűkebb pátriánkat, de az egész középkelet-európai térségben lakókat, s a gazdasági élet a maga vadkapitalizmusra emlékeztető módszereivel a kiegyezés korabeli állapotokat juttatja eszünkbe. A mai írónak, újságírónak kell ismét felvállalnia a társadalom lelkiismerete szerepét, akárcsak Benedek Elek a maga korában. Ma is vannak mandátum vigécek, s a korrupció elképzelhetetlen méreteket ölt, a társadalom jelentős része leszakad, a napi megélhetés válik kérdésessé. Milliók vándorolnak munkát keresni szerencsésebb csillagzat alatti országokba. A Halljátok, emberek! című cikkét akár ma is megírhatná az író, s válogathatna, hogy vitriolba mártott tollával a csaló, a tartótiszt, a pufajkás vagy a besúgó állami vezetőket vegye-é célba? (A teljes méltatás itt olvasható)
A selejtezőben a második lett, de azóta mindenkit megvert a párbajokban, bárkivel is került szembe, legyen az Bethlen Gábor, Bartók Béla vagy az elődöntőben Tamási Áron. Kétségtelen volt, hogy a püspök máig nagyon népszerű, kultusza töretlen, így minden esélye megvan a győzelemre.
Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök a 20. századi egyetemes magyar egyháztörténet emblematikus alakja. A földműves székely családból származó Márton fiatalon átélte az első világháborút és a történelmi Magyarország széthullását. Szocializációját és világnézetét meghatározta az a román nemzetállami törekvésekből származó hátrányos megkülönböztetés, ami erdélyi magyarokat és különösen a tömbben élő, zömében katolikus székelységet érte.
Az 1933-tól megjelenő Erdélyi Iskola című folyóirat társszerkesztőjeként Márton Áron átfogó nevelési programot indított útjára. Az alapgondolatot az a "népszolgálat"-nak nevezett szellemi áramlat adta, az egyén társadalmi értékét a közösségért végzett munka határozza meg. Úgy püspökké választása (1939) előtt, mint azután 1980-ban bekövetkezett haláláig, Márton püspök hívei között élt és alkotott, mint "kisebbségi ember". Amikor 1940-ben a második bécsi döntés következtében Erdély északi fele ideiglenesen visszakerült Magyarországhoz, Erdély püspöke szolidaritást vállalt dél-erdélyi katolikus magyar lakosságával, és román állampolgár maradt. Gyulafehérvárról igazgatta az egyházmegyét, konfliktusokat vállalva úgy a román, mint a magyar hatóságokkal. 1944 májusában a kolozsvári Szent Mihály templomban elmondott beszédében elítélte a zsidók üldözését, és emberiesség felmutatására szólította fel a hívőke.
A második világháború után Márton püspök magyar hazafiként nem tudott beletörődni Erdély ismételt elvesztésébe, 1947-ig ellenezte az új közjogi berendezkedést és támogatta a székelység Magyarországra történő, papíron maradt magyar áttelepítési terveket is. (A teljes méltatás itt olvasható.)