Erőss Zsolt

sportoló
Erőss Zsolt


(1968-2013) A Hópárduc a Békás-szorosban kezdte a hegymászást és végül a világ 14 nyolcezres csúcsa közül 10-et mászott meg. Első magyarként jutott fel a Föld legmagasabb csúcsára, a Mount Everestre. 2010-ben súlyos balesetet szenvedett, a további mászókarrierje érdekében jobb lábát térd alatt amputálni kellett Ezt követően még két újabb nyolcezres csúcsot hódított meg. Utolsó expedíciójában, 2013. május 20-án Kis Péterrel elérte a Kancsendzönga csúcsát, azonban a feljutás túl sok időt és energiát vett igénybe, a visszaereszkedés során Erőss Zsolt társával együtt életét vesztette.

Baróti Lajos

sportoló
Baróti Lajos


(1914-2005) A magyar válogatott szövetségi kapitánya volt, és irányítása alatt a válogatott négyszer (!) jutott ki a világbajnokságra, így Baróti a legnagyobb magyar edzők névsorába írta be magát. Kratofil Lajos néven született Baróton, de jogi diplomát már Magyarországon szerzett, sportolói és edzői pályafutása is sokáig ide kötötte. Az 1960-as, római olimpián bronzérmet szerzett, 1964-ben a tokiói olimpián a dobogó felső fokára állhatott fel, ugyanebben az évben bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon. Szövetségi kapitányságának legendás mérkőzése volt az 1966-os angliai vb-n 3-1-es győzelemmel zárult Magyarország-Brazília csoporttalálkozó. Pályafutása végén még nyert három bajnoki címet a Benfica edzőjeként.



Támogatónk: