(1632-1690) Erdély istenfélő, református fejedelme (1661–1690), aki egyháza érdekeinek mindig buzgó ápolója volt, de jóindulatú politikát folytatott a nem-református egyházakkal szemben is, sőt támogatta a román nyelvű istentiszteletek terjedését. Jelentős az iskolatámogató munkássága is, megmentette a Bethlen Gábor által alapított gyulafehérvári Academicum Collegiumot, amikor 1682-ben Nagyenyedre helyeztette át, és ő telepítette Gyulafehérvárra a sárospataki kollégium bujdosásba kergetett tanárait és tanulóit. Szívén viselte alattvalóinak erkölcsi magatartását, ezért keményen fellépett a káromkodás és a dorbézolások ellen, de uralkodása alatt kezdtek el Erdélyben dohányozni. A fejedelemség mind gazdaságilag, mind kulturálisan fejlődésnek indult uralkodása nyugalmas időszakában.
(1864-1938) Marosvásárhely kultikus polgármestere. Az ő nevéhez kötődik a város egyik legnagyobb modernizációs folyamata, ami alatt kialakult a belváros máig meghatározó arculata. Ebben az időszakban épült a magyar szecessziós építészet két legmeghatározóbb épülete, az akkori városháza és Kultúrpalota. De emellett is hatalmas infrastrukturális beruházások kezdeményezője volt, így a csatornahálózat, a közvilágítás bevezetése, illetve a Maros mentén épült villanytelep is a nevéhez fűződik. Az ő polgármestersége alatt aszfaltozták, illetve kövezték le Marosvásárhely legfontosabb utait. Jelenleg is fontos szerepe van a vásárhelyiek önképének a kialakításában, a nemzeti identitástudatuk fenntartásában.
(1580-1629) Erdély történetének egyik legjelentősebb, legnagyobb formátumú uralkodója, akinek köszönhetően a fejedelemség gazdasági, kulturális és diplomáciai tekintetben is a híres aranykorát élhette. Az oszmán birodalom támogatásával hatalomra került fejedelem roppant népszerűtlen helyzetből indulva alkotta meg életművét: fejlesztette a kézműves part, kiaknázta az erdélyi bányakincseket, fellendítette a kereskedelmet, Gyulafehérváron főiskolát is alapított, udvara az ország tudományos és művészeti életének fellegvára lett. Rendkívül aktív külpolitikát folytatott, a Habsburgok ellenében csatlakozott a harmincéves háborúhoz, amiben Magyarország újraegyesítésén dolgozott. 1620-as besztercebányai országgyűlés magyar királlyá is megválasztotta, amiről később le kellett mondania.
(1557-1606) Az egyik legjelentősebb erdélyi fejedelem, aki uralkodóként biztosította Erdély szuverenitását és a királyi Magyarország jogállásának megtartását. Az általa vezetett, 1604-ben kitört Habsburg-ellenes szabadságharc nagy eredménye, hogy biztosította az Erdélyi Fejedelemség szuverenitását, illetve garanciát adott a magyar állami különállás megőrzésére, például a rendi jogok tiszteletben tartására. Ezen felül biztosította a városok privilégiumainak visszaadását és a nemesi vallásszabadság biztosítását. A reformációért a legtöbbet tevő nagy magyar politikusok egyike volt, ezért Genfben a reformáció emlékműve egyik szobra az ő alakját őrzi.
(1533-1586) Erdélyi fejedelem és egyben Lengyelország királya. 1533-ban, a vajda címet több alkalommal is megszerző somlyói Báthory-ág sarjaként született Szilágysomlyón. Családja az akkoriban Erdélyhez tartozó Partiumban birtokolta a somlyói mellett a szatmári és szinéri uradalmat is. Kiváló diplomáciai és katonai képességei révén gyorsan emelkedett a társadalmi ranglétrán. Művelt humanistaként igyekezett bekapcsolni az erdélyi fejedelemséget Európa szellemi vérkeringésébe, a jezsuiták 1579-es behívásával pedig óvatos kísérletet tett a katolicizmus pozícióinak megerősítésére. Uralkodása alatt nemcsak Vilniusban alapított egyetemet, hanem a jezsuiták letelepítésével a kolozsvári kollégium születésénél is múlhatatlan érdemeket szerzett. Haláláig hithű katolikusnak vallotta magát, mégis fenntartotta a négy vallás rendszerét Erdélyben.
(1407-1456) A "törökverő" az 1456-os nándorfehérvári csatában aratott győzelmével fél évszázadra vette el az oszmánok kedvét Magyarország megtámadásától. A nagy hős származása vitatott, a románok is magukénak akarják tudni, de arról is szólnak találgatások, hogy igazi apja nem Vajk havasalföldi kenéz, hanem Luxemburgi Zsigmond király volt. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a kivételes taktikai érzékkel és tudással rendelkező hadvezér (aki hét évig a magyar királyság gubernátora, azaz kormányzója is volt) több alkalommal is döntő vereséget mért a török hadakra, és a német-rmai császár seregeit is legyőzte. A Közép-Európa kapuját jelentő Nándorfehérvárnál aratott győzelem nagyszerű lehetőség lett volna, hogy a törököket végleg kiűzzék Európából, de ő már nem indíthatott hadjáratot: a pestisjárvány végzett vele.
(1540-1571) Már alig néhány hónaposan magyar királynak számított. Úgy emlegetjük, mint az Erdélyi Fejedelemség első fejedelme. Uralkodása rövid, de igencsak meghatározónak számít. Igen művelt volt, a magyaron kívül hét másik nyelven beszélt. Emellett szenvedélyes könyvbarát és zenekedvelőnek is számított, lanton, orgonán és fuvolán is kiválóan játszott. Órákon keresztül képes volt hallgatni a különböző hiten lévő papok hitvitáit. Mindössze 30 évesen hunyt el, tisztázatlan körülmények között. Ravatalánál Dávid Ferenc búcsúztatta a dévai várban, mivel a fejedelem katolikusnak született, majd áttért a lutheránus, később a református hitre, végül pedig unitárius lett.
(1443-1490) 1458 és 1490 között Magyarország királya, aki a hollós (corvinus) nevet a Hunyadi család hollót ábrázoló címeréről kapta. Uralkodói tevékenysége már kortársai körében is vitatott volt, méginkább a későbbi történetírók megítélésében. Az egyik nézet szerint elhanyagolta a török veszélyt és értelmetlen nyugati hadjáratokra pazarolta az állam erejét, a másik nézet szerint viszont előrelátó uralkodóként felmérte, hogy képtelen egyedül szembenézni a török hadsereggel. Maga mellé állította az uralkodáshoz szükséges társadalmi erőket és mesterkommunikátor volt, aminek következtében Mátyás „az igazságos” néven híresült el.
(1796-1850) Tanulmányait otthon végezte és rendszeres lovaglással, sportolással tovább erősítette apjától örökölt erős testalkatát. Közpályáját 1818-ban kezdte vármegyegyűléseken. 1821-22-ben Széchenyi István társaságában hosszasan utazott Franciaországban és Angliában, visszatérve Magyarországra pedig az országgyűlési főrendű ellenzék vezérei lettek. Részt vett a Kaszinó megalapításában, javasolta a magyar színház felállítását és létrehozta az első vívókört. A Magyar Tudományos Akadémia 1830-ban az igazgatótanács tagjává, 1831-ben pedig vidéki tiszteletbéli taggá választotta. 1838-ban a pesti árvíz során életeket mentett ezért „az árvízi hajós” becenevet kapta.
(1676-1735) Erdélyi fejedelem, magyar főnemes és a róla elnenvezett Rákóczi-szabadságharc vezetője. A szabadságharccal a teljes állami függetlenségét akarta visszaszerezni Habsburg Birodalomtól, ezért is nevezték ki Erdély utolsó fejedelmévé. Emléke igazi hazafiként és becsületes vezérként él mindmáig a történelemben, hiszen annak ellenére, hogy a függetlenségi célkitűzése megbukott, mégis haláláig harcolt az ügy érdekében. Elhíresült jelmondata: „Istennel a hazáért és a szabadságért!”
(1805-1876) A XIX. századi Erdély politikai életének haladó szemléletű, meghatározó személyisége, két ízben Erdély főkormányzója (1848, 1860 - 1861). Az erdélyi liberális reformnemzedék kiemelkedő vezéralakja, ő elnökölte a magyar szabadságharc mellett kiálló agyagfalvi székely nemzeti gyűlést. A szabadságharc leverése után visszavonult a politikától és a passzív ellenállás szószólója lett, miközben Erdély gazdasági és művelődési felemelkedésének szentelte életét. Az Erdélyi Gazdasági Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Kolozsvári Tudományegyetem megalapításában is fontos szerepet játszott, valamint a mai Magyar Államvasutak jogelődjének is alapító tagja.
(1884-1945) Jogi tanulmányait Kolozsváron, Budapesten és Párizsban végzi, majd Erdélybe hazatérve részt vett a helyi közéletben. 1917-18-ban Kis-Küküllő megye főispánja, 1918-ban a helyi Nemzeti Tanács elnöke, 1921-ben ugyanitt a Magyar Szövetség elnöke. Később az Országos Magyar Párt elnöki tanácsának tagja és Csík megye szenátora Bukarestben. Cikkeit, tanulmányait a Magyar Kisebbség, Erdélyi Tudósító, Kis-Küküllő, Keleti Újság közölte és az Erdélyi Lapok munkatársa volt. A második világháború után a kolozsvári népbíróság eljárást indított ellene háborús bűnösség vádjával és mindössze a közben bekövetkezett halála mentette meg a meghurcolástól.
(1553-1603) Az Erdélyi Fejedelemség egyetlen székely fejedelme. Életével viszonylag kevesen foglalkoztak, ami annak tulajdonítható, hogy mindössze három hónapig volt fejedelem. Udvarhelyen látta meg a napvilágot egy székely lófő család gyermekeként. Több alkalommal is kitűnt hősiességével a Bekes Gáspár trónkövetelő elleni 1575. évi háborúban: Radnótnál állítólag kardjával a foga között úszott át az ellenséghez. Csodálatos gyorsasággal emelkedett a katonai ranglétrán. A tövisi csata után ő vállalta a „törökös” párt vezetését, 1602-03 telén a kinevező okiratot és a fejedelmi jelvényeket is megkapta a törököktől. 1603 júniusára Székely Mózes szinte egész Erdélyt uralma alá hajtotta, ám elődeinek tragikus sorsát nem kerülhette el.
(1928-2007) Az a politikus, akinek végig a viharban kellett kormányoznia a hajót. 31 éven keresztül állt a Kriterion könyvkiadó élén, és a diktatúra legsötétebb éveiben is minőségi magyar- és világirodalmat adott ki, aztán a rendszerváltás után ő lett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, és hatalmas szerepe volt abban, hogy párt nem a radikalizálódás útján indult el, hanem a párbeszédén. Elhatárolódott mindenféle nacionalizmustól, ugyanakkor hitelesen védte Bukarestben az erdélyi magyarság érdekeit. A diktatúra éveiről írott visszaemlékezései az erdélyi magyar közösség múlt rendszerrel való szembesülésének nagyon fontos dokumentumai.
