Áprily Lajos

költő
Áprily Lajos


(1887-1967) Erdély egyik legnagyobb magyar költője, és nemcsak azért, mert élete egy jelentős részében itt élt. Költészetének alapélménye az erdélyi táj, lírai jelképeit jórészt onnan meríti. Versei csendesebbek, melankolikusak, hiányzik belőlük a mindenáron újító szándék, vagy a közfigyelemre való törekvés. Formaművészete a Babits Mihályéval, Kosztolányi Dezsőjével és Tóth Árpádéval állítható egy sorba, tökéletesre csiszolt sorait kivételesként szokás magasztalni. Verseinek impresszionista-szimbolista vonásai az első Nyugat-nemzedék hagyományához kapcsolják. Költészete mellett legalább olyan jelentős a műfordítói munkássága is, a román költészet egyik legihletettebb tolmácsolója. De ő fordította magyarra többek között Puskin Anyeginjét és Ibsen Peer Gyntjét is.

Hervay Gizella

költő
Hervay Gizella


(1934-1982) Az első Forrás-nemzedék tagja, 1953-től publikálja verseit az Utunkban, az első verseskötete, Virág a végtelenben címmel 1963-ban jelenik meg, amit az 1982-es öngyilkosságáig tíz kötete követ. Köztük a Kobak könyve-sorozat, ami életművének lényeges és talán a közönség által legismertebb része. Nem egyszerű meséskönyvek ezek, hanem egyidejűleg irodalmi-pszichológiai kísérlet, amennyiben egy kisfiú, Kobak mesél bennük, a szerző csak lejegyzi, esetleg röviden kommentálja az elmondottakat. Formailag is a gyermeki látás-, gondolkodás- és beszédmódot követi, a felnőtteket gyakran megdöbbentő kérdéseket tesz fel benne. Fia és volt férje után írta Zuhanások című kötetét, ami a 20. századi erdélyi magyar irodalom egyik legerőteljesebb műve.


Dsida Jenő

költő
Dsida Jenő


(1907-1938) Verseinek többsége vidám, bravúros rím és ritmusjátékkal, melankolikus életérzéssel, a szépség és a jóság jegyében íródtak. Írták már róla, hogy a meghitt magánélmények, a jelentéktelen apróságok zsenije. Binder Jenő Emilként született Szatmárnémetiben, de rövid élete jelentős részét Kolozsváron töltötte. Már nagyon korán költőnek készült, Benedek Elek fedezte fel tehetségét. Számos erdélyi folyóirat munkatársa volt, de jelentős közéleti szerepet is vállalt. Súlyos szívbetegségben szenvedett, ezzel hozható összefüggésbe korai halála is. A Házsongárdi temetőben nyugszik.

Kölcsey Ferenc

költő
Kölcsey Ferenc


(1790- 1838) Az általa képviselt stílus a magyar romantika egyik sajátos vonalává válik, szakralizálja a nemzet fogalmát, ezt teszi az erkölcs és a művészet értékmentőjévé is. A himnusz megírásának dátuma, január 22-e a magyar kultúra napjává vált. Elvei a nemzeti függetlenség, a polgári és emberi jogok, a jobbágyfelszabadítás, a nemzeti egység és a vallási egyenjogúság, a magyar nyelv hivatalossá tétele. A Búcsú az országos rendektől című beszédében megfogalmazza a reformkor programját. Az irodalmi közvélemény hamar felismerte Kölcsey versének jelentőségét, de ez nemzeti énekké csak az 1844-es megzenésítés után válhatott. 


Lászlóffy Aladár

költő
Lászlóffy Aladár


(1937-2009) A kulturális felemelkedés eszménye volt számára a legfontosabb, ezzel és a műveiből kiérződő személyesség által emelkedik ki leginkább kortársai közül. Pályafutása első szakaszában avantgard stílusban alkotott, majd visszatért az erdélyi költői hagyományokhoz. Munkásságában Kós Károlyhoz és Kuncz Aladárhoz hasonlóan ő is a közösségi lét tapasztalatait összegzi. A nyolcvanas évek közepén a cenzúra miatt nem beszélhetett az elnyomásról, ezért verseiben a '48-49-es szabadságharcot vagy a Bach-korszakot idézte. Verseiben fontos szerepet kapott az erdélyi történelem és a kultúra tanulsága.

Majtényi Erik

költő
Majtényi Erik


(1922-1982) Költő, író, műfordító, aki már temesvári diákévei alatt munkatársa lett a Gaudeamus nevet viselő diáklapnak, miközben egész fiatalkorában kétkezi munkás is volt. A második világháború utolsó éveiben Zsilvásárhelyre internálták kiterjedt antifasiszta tevékenysége miatt, majd később német neve miatt (Mann néven született) börtönbe zárták és a Donyec-medencei szénbányákba vitték kényszermunkára. A háború után az Ifjúmunkás és az Előre lapok szerkesztője, a román írószövetség titkára, 1940-től kezdődően publikál. Az Igaz Szó szerkesztőségi tagja és a Bánsági Írás állandó munkatársa volt. Börtön- és lágerélményeiből táplálkozva versei a politikai optimizmus és munkásmozgalmi agitáció jeleit viselik magukon.


Tinódi Lantos Sebestyén

költő
Tinódi Lantos Sebestyén


(1495-1556) A magyar epikus költészet jeles képviselője polgári családba született, ám születési helye vitatott: Magyarországon két megyében is található Tinód helység, máig nem tudni, melyik volt otthona. Valószínű, hogy kezdetben vitézi pályán is volt Török Bálint udvarában, ahol művei tanúsága szerint nagy megbecsülésben élt. Országgyűlések és ütközetek színhelyeit járta és élményeit verseben írta meg, amelyekhez dallamot is szerzett és lanttal kísérte költeményeit. Amikor tehette, nyilvánosan elő is adta ezeket. Mindig kimerítően adatolta meg feldolgozott témáit, így rendkívül sok eseményről csak az ő költeményeiből értesülhetünk hitelesen.

Reményik Sándor

költő
Reményik Sándor


(1890-1941) Az erdélyi magyar líra kiemelkedő és meghatározó alakja, a transzilvanizmus képviselője. Életét két fontos aspektus határozta meg, mégpedig a kereszténység és a magyarság. Műveiben filozófiai kérdések boncolgatása, természeti képek és helyenként még a humor is felbukkan. Politikai nyomás következtében 45 után száműzték a magyar irodalomból. A Pásztortűz folyóirat alapítója és főszerkesztője volt, verseit angol, cseh, francia, horvát, lengyel, német, olasz, román, svéd és szlovák nyelvre is lefordították. Lírája az 1920-as évekre forrott ki, ekkorra versei, bár a transzszilvanizmust tükrözik, erőteljesen érződik bennük a költő humanista felfogása.


Jékely Zoltán

költő
Jékely Zoltán


(1913-1982) “Jékely Zoltán elégikus költő, csupa emlék, reflexió, elvágyódás, jellegzetes gesztusa a búcsú, lelkiállapota a múltra révedés, a világ iránt érzett testvéri részvét. A múltban kutatva, emlékeken merengve fedezi fel önmagát, személyiségének titokzatos, benső tájait” – írja róla A magyar irodalom története. Esetében nem elvesz, hanem hozzátesz érdemeihez az, hogy édesapja szintén híres költő, Áprily Lajos volt, hiszen kettőjük bensőséges apa-fiú kapcsolata visszatérő témája költészetének, akárcsak Erdély-szeretete, a háború szörnyűségeinek feldolgozása vagy a mitologikus elemek használata – mindez egy nosztalgikus-elégikus, nagyon sajátos hangvételben átadva.

Székely János

költő
Székely János


(1929-1992) A háború végén, még serdülőként a frontra vitték, nyugati fogságba került. A kolozsvári egyetemen szerzett filozófusi képesítést. A marosvásárhelyi Igaz Szó c. folyóirat versszerkesztője volt, nyugdíjazásáig. Kiemelkedő munkái: a Nyugati hadtest regény, Caligula helytartója, Protestánsok, Irgalmas hazugság drámák és Semmi - soha c. versgyűjteménye. Ez utóbbit ő maga hagyta jóvá, ebben mentette át költészetének ama darabjait, amiket halála után is vállal. Kiadását már nem érhette meg. A kötethez írt előszavának a végén ez áll: "Olyan korban írtam én verseimet, amikor szégyen volt embernek lenni. Morális helyzetnek ez szörnyű, de költői helyzetnek nem éppen érdektelen." 



Támogatónk: